220 felett…
Magyarországon 799 olyan ember él, aki már betöltötte
századik életévét; ez elsőre
ugyan jó soknak tűnik, de nem az: szép hosszú öregkorra sok más ország polgárai
jóval nagyobb eséllyel számíthatnak, mint a magyarok. Japánban él ugyanis a
világ egyik legidősebb népessége: a nőknél a születéskor várható élettartam
86,5 év – ez világrekord -, a férfiak pedig várhatóan 79,2 évig élnek. Ha csak
a férfiakat nézzük, az izlandiak a világrekorderek a várható 79,4 évvel.
A várható életkor
Európában is folyamatosan emelkedik, az 50 évüket betöltő férfiak esetében
elérte a 78,6 évet, a nőknél pedig a 83,5 évet a 2005-ös adatok szerint. Az
viszont nem derült ki, hogy e többlet évek közül mennyit töltenek jó – és
lehetőleg aktív – egészségi állapotban. A nagyszabású tanulmányból az is
kiderül, hogy az unió gazdagabb országainak lakói akár 14 évvel hosszabb ideig
élnek egészségesen, mint a fiatalabb, keletebbre fekvő tagországoké.
Ki ne szeretne sokáig
élni? Én mindenképp, csak ugye az nem mindegy, hogy milyen körülmények között
fordul deresre a halántékunk. Magatehetetlenül egy elfekvőben, avagy
szellemileg frissen, olajozott, könnyen forgó derékkal, izületekkel lehet majd
még a kertben tenni venni, játszani az unokákkal, várárkot ásva a homokvár köré…
Azt olvastam valahol, körülbelül
18 százalékban genetika, 10 százalékban az egészségügyi ellátás
színvonala, 19 százalékban a környezet, de alapvető módon, 53
százalékban az életmód határozza meg az egyén egészségi állapotát.
Így akkor megnyugodhatunk, a genetika csak hajlam, és semmiképpen nem
sors. Ámbár így még inkább felelősek vagyunk tehát azért, hogy ezt a sorsszerűséget elkerüljük, a
kockázatok megismerése pedig figyelmeztetés kell, hogy legyen arra vonatkozóan,
mennyire törődjünk az egészségünkkel!
Külföldön járva, volt
szerencsém bepillantani a magyarnál jobb életminőséget maguknak nyújtani tudó
emberek hétköznapjaiba. A mindennapokhoz való viszonyulásaikban a tudatosságot emelném ki, amellyel nem a „ carpe diem” szerinti életfilozófiát
követik! Valóban megpróbálnak tudatosan, a reform-gasztronómiának hangsúlyt
adva élni, sok zöldséget fogyasztva. De már a zöldség sem a régi?
Ha a hypermarketek polcaira nézek még nem derül ki, de ha belekóstolok…És ha az ezt kutató személy publikációjába olvasok?! “Drámaian csökkent a zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék
ásványianyag- és vitamintartalma 1966 és 1990 között. Aztán egy kicsit javult a
helyzet – állítja kutatási eredményei alapján a Szent István Egyetem tanára. A
legfőbb ok: a piacon a szépet keresik, erre figyeltek a növénynemesítők. A
javulás pedig annak köszönhető, hogy a termelőknek egyre kevesebb pénzük van
műtrágyára.“
Hol van már a vajalma vagy az igazi ringlószilva? Hol a kicsi, de cukor nélkül
is édes eper? A szerencséseknél odahaza vagy a tanya környékén még megterem, de
a városi üzletek polcain már nem nagyon lelhetők fel. A boltokban lévő
gyömölcsöknek nem csak az íze és illata változott hátrányosan. Bár küllemük
tetszetősebb, mint korábban, de ásványianyag- és vitamintartalmuk drámaian
csökkent. Márai Géza, a gödöllői Szent István Egyetem nyugalmazott tanára
vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy 1966 és 1990 között a
sárgarépa vitamintartalma 40, a borsóé több mint 50, a káposztáé 95 százalékkal
csökkent. A búza ásványianyag-tartalma 50, az árpáé több mint 60, a kukoricáé
pedig több mint 80 százalékkal mérséklődött.